ETESSÉTEK AZ ÉG MADARAIT.

A könyvek könyve, a mint a bibliát nevezni szokás, olyan mint a tenger, mely megtermi a ragadozó czápát, de mely termi a drágagyöngyöt is. Ime e rövidke fejezet élére állítottam annak a nagy tengernek két igazgyöngyét. Az elsõ mondja, hogy a mennyei Atya a természet madarairól sem feledkezik meg, nekik is terítve van a természet asztala. A második azt mondja, hogy a nagy Isten meghívja az ég madarait vacsorára, azaz: megeteti, nehogy éhen hajtsák ártatlan fejöket szárnyaik alá, a mikoron rájuk köszönt az éjszaka és a midõn az étel emésztése során gyûjtik fel az erõt, hogy a következõ napon hozzálássanak a madármunkához az anyatermészet és a magunk javára.

Mikoron a kegyetlen tél betemeti a földet, zuzmarája pedig belepi a fáknak legvékonyabb ágacskáját is; a sík vizet ismét vastag jégkéreg vonja be; de még maga a csörgedezõ patak is hévaras jégkéreg alatt siet tova: akkoron az ég madarainak legkedvesebbjei beszorúlnak a szérüskert sövényére, innen lassanként az udvarokba és faluhosszat az útra, hogy valami silány eledelhez jussanak és ne vegye meg õket a tél kemény hidege. De sõt még a varjú is bevonúl; felborzolt tollal ott gubbaszkodik a házorom károgóján és csak néha-néha hallatja rekedt kiáltását.

A jámbor czinege pedig nagy bizalmasan beszáll az eresz alá, hogy a koszorúgerenda hasadékaiban keresse az alvó rovart; néha meg épen az ablakra száll, hogy a fája és az üveg között vizsgálgasson. És akkor mintha koczogtatná az ablakot és azt mondaná:

Hát most már azt kérded éntõlem édes Népem, hogy mit és hogyan adjunk, szórjunk?

A ház végében, a szérüskertben, a hol valami csöndesebb hely van, melyre nem jár a majorság, sem az örökké éhes, falánk malacz, ott néha fel kell vágni egy-egy érett tököt, hogy a czinege hozzáférhessen a magjához, mert azt mondja a példabeszéd:

Egy kis ocsú - rostaalja - mindég akad, hát azt is ki kell szórni, megpótolva egypár marék törekkel a szénapadlásról, a melyben sok a fûmag, szegény sármánynak, pipiskének jó eledele. A jó gazdasszony könyörületes szive juttathat egy kis kölest, néhanapján egy kis kendermagot is. A ki pedig gyönyörködni akar kis madarak vendégségében, örömében, az a kert alkalmas helyén vastagabb végével leszúrja, leássa a fennálló, vékonyabb végén hegyesre faragott póznát és reányársal magjával fölfelé egynehány napraforgót - tányériczát - V. kép. Hogy terem aztán ott a természetnek minden magot is evõ madara! Hogy kopácsolja ki és hántogatja a kövér magot!


V. MADÁRETETÕ


A mikor pedig a tányéricza üres, akkor a jó gazda leönti olvasztott faggyúval és behinti, jól benyomkodja kendermaggal. A pózna csúcsán csóva- vagy szalmaernyõ legyen, hogy gonosz idõben védje a kis madarak asztalát. Az alsó részen tövis legyen, hogy a macska se tehessen kárt. Ha elfogyott a napraforgó, közepén átfúrt deszkát tegyetek helyébe és arra szórjátok a madaraknak szánt eledelt.

Van az etetésnek ezer alkalma és ezer módja, le sem kell írni, mert úgy is kitalálja a jó magyar ember szive és irgalma. Úgy is legyen!

Previous PageNext Page