Könyves és könyvtáros költők

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének megyei szervezete idei első összejövetelén köszönti azokat a könyvtárosokat, akik saját köteteikkel is gyarapítják a könyvtárak állományát. A miskolci Városi Könyvtárban (Mindszent tér 2.) február 22-én, hétfőn délután fél 3-tól tartandó rendezvényen bemutatják Gulyás Ágnes, Kühne Katalin és Bereti Gábor könyveit.

Erdélyi János, Ratkó József, Tömörkény István...– és még sorolhatnánk azokat az ismert személyiségeket, akiknek a nevét tudományos, közéleti, írói, költői teljesítményük miatt őrizte meg a magyar művelődéstörténet, pedig polgári foglalkozásuk szerint könyvtárosok voltak.

„Ügyvéd, akadémiai tanár, az MTA rendes tagja, a Kisfaludy Társaság titkára, költő, kritikus, néprajztudós, a 19. század legismertebb magyar filozófusainak egyike” – kezdi Erdélyi János bemutatását a lexikon. Feltehetően a terjedelmi korlátok miatt nem írnak arról, hogy Sárospatakon nemcsak mint tudós tanár tevékenykedett, hanem miután 1863-ban a főkönyvtárnokká választották, megújította a Nagykönyvtár raktározási rendjét, átalakította a katalógusokat. A szakemberek véleménye szerint ekkor vált tartalmilag és könyvtártudományi szempontjából is európai színvonalúvá a pataki gyűjtemény.
Ratkó József költőként kapta meg irodalmi munkásságának elismeréseként 1969-ben a József Attila-díjat, íróként köszöntötték, amikor 1985-ben a nyíregyházi színházban bemutatták a Segítsd a királyt! című verses drámáját – pedig könyvtáros (is) volt. 1964-ben lett a nagykállói járási könyvtár igazgatója, és egészen halálig, 1989-ig betöltötte ezt a hivatalt.
A szegedi Tömörkény István is elsősorban íróként vált ismertté, pedig régészként is tevékenykedett, majd 1904-ben az múzeum és könyvtár igazgatója lett. Kortársa, tisztelője, Móra Ferenc szerint ő volt a szegedi Kultúrpalota legfőbb nevezetessége...

– Az alkotó könyvtárosok munkájára szerencsére odafigyelnek a kollégák – mondja Gulyás Lászlóné, a Magyar Könyvtárosok Egyesületéhez tartozó megyei szervezet elnöke. – Mivel tavaly év végén két egyesületi tagunknak is jelent meg kötete, ezért gondoltunk arra, hogy az idei első összejövetelünkön az íróként, költőként is alkotó kollégáinkat köszöntjük. A két „új könyves” szerzőnk: Kiss Gábor – költőként Bereti Gábor – és Kühne Katalin, valamint Gulyás Ágnes korábban megjelent kötetéből olvasnak fel részleteket a kollégák.

Gulyás Ágnes a felsőzsolcai városi könyvtár munkatársa, Madárlány című verseskötete 1997-ben – Pataki János képzőművész rajzaival – jelent meg
Kiss Gábor nyugdíjazása előtt a szirmabesenyői könyvtárat vezette. Első könyve, a 2000-ben napvilágot látott Egy szerep előélete novelláit tartalmazza, és most jelent meg a verseskötete, A szabadság szenvedélye.
Hornyánszkyné Kühne Katalin a Miskolci Városi Könyvtár munkatársa, a József Attila Fiókkönyvtár vezetője volt, és az idei évtől ő is nyugdíjas. A legújabb kötete, a verseket, novellákat, visszaemlékezéseket tartalmazó Levendulák illata előtt 2008-ban jelent meg az Idősíkok című novelláskötete, 2007-ben pedig a versekből összeállított Jel a sziklán.