Egyéb neve: herjóka, fekete vércse, bajuszos vércse.
(Falco subbuteo L.)
Leirás. Gyenge galamb nagyságú, de nyulánkabb madár; a szárny hegye a fark végét éri, vagy azon túl is jár; kantárja erõs, így széles bajuszt alkot; lábai, csõre tövén a viaszhártya sárgák; szeme sötétbarna, nagyon merész tekintetû; csõre tövén sárgás, hirtelen hajlású kampója fekete, felsõ kávája fogszerûen kivágva; háta palaszinû, melle, hasa világos földön sötéten hosszában foltos. Kisebb erdõkben magas fák tetejére rakja fészkét, a fészekalja három-négy tojás, a tojások halavány rozsdasárga alapon sûrûn rozsdabarnák, szeplõzve iratosak.
Élete módja. Legsebesebb röptû merész sólymunk, mely elfogja még a fecskét is és a hol megjelenik, nagy riadalom támad az apró madarak között. A fecskék vészkiáltással nyilalnak az eresz alá; a pacsirták és az ezekhez fogható kis madarak meglapúlnak; meglapúl azonban a fürj és a fogoly is. A mi kis madár röptében van, az inaszakadtig fölfelé igyekszik, hogy a kaba ne kerülhessen felibe, mert akkor veszve van. A kaba mind azon mesterkedik, hogy röpülve menekülõ áldozata felibe kerekedhessék és ha ez sikerül, irtóztatóan sebes zuhanással lecsap reája. De reá megy a kaba szöcskékre, éjjeli pillangokra - alkonyatkor - sõt ujabban azt is megvigyázták, hogy elkapja még a méhet is. Csak dögre nem száll sohasem. A régiségben a kabát kis madarak vadászására is használták a solymászok. Noha a kaba igazi sólyom és igy rokona õseink kedves vadászó solymának, a kerecsennek, a nép éppen úgy, mint a tudomány valami ölyvszerût is érez a megjelenésében és innen a példabeszéd:
Elfajzott mint a Kaba, sólyom nemzetébõl.
Korunkban nagyon megszerette a vasutat. Versenyt röpül a vonattal, hogy a felriadó kis madarakat elkaphassa. Hazánkban még nem ritka.
