Egyéb neve: fejes gébics, nyári gébics, szõri gébics stb. stb.
(Lanius minor Gm.)
Leirás. Az elõbbinél kisebb, de éppen olyan állású szép madár; kisebb testalkatán kivül az különbözteti meg leginkább, hogy homloka fekete és ez a feketeség összefolyik a szemen át vonúló széles fekete pásztával; melle szép fehér rózsaszinnel befuttatva, fekete szárnyán pedig a fehér folt vagy tükör kicsiny. Egyebekben megfelel az õrgébicsnek. Fészkét nálunk az utakat szegélyezõ jegenyefákra, de akáczokra is szereti rakni s az építõanyagba illatos növevényeket fonogat be. A fészekalja öt-hét haloványzöldes, a hasasabb végen koszorúsan álló szeplõvel tarkázott tojás.
Élete módja. Egészben hasonlít az õrgébicséhez, avval a különbséggel azonban, hogy nem fészekrabló, hanem inkább rovarirtó és azért egészben hasznos. Ez a gébics is õrmadár. Sokszor meglehetõs magasan üldögél, járatja a szemét a földön; egyszerre csak lecsap, keres, elkapja prédáját és újból odaszáll a honnan lecsapott. Ha sûrû növevénynyel borított helyek fölött õrködik, leszáll és ember-kötés magasságban addig függöget, a mig a prédát megpillanthatja és elkaphatja. Ha csalódott, a függögetésbõl átmegyen a röpülésbe és felszáll õrhelyére. Utmentén közel várja be a kocsit, aztán szárnyra kap és sokszor nagy darabon elõzgeti, mig végre bizonyos ponton a mezõ felé kikanyarodik és sajátságosan hullámos röpüléssel oda száll vissza, a hol az elõzgetést megkezdette.
A kis õrgébics vándormadár, mely õszre kelve eltünik, melegebb tájra költözik és csak akkor tér vissza hozzánk fészkelõ helyeire, a mikor már kitavaszodott. Hangja «kije», természete civakodó; de a madár ékesíti a tájat, az bizonyos.
A gébicsek között Magyarország melegebb részeiben talán a leggyakoribb.
