Egyéb neve: vasfejû, vasfejû gábor, vasfejû gaborján, vasgaborján, nagyfejû gábor,
törökveréb, csettegetõ, koszorús gébics.
(Lanius collurio L..)
Leirás. Csak pacsirta nagyságú, de egész formája és szinezete, még inkább élete szerint igazi gébics. Fejebúbja, tarkója szép szürke, dolmánya vörösbarna: összetett szárnyán semmi tükörfolt sem látszik. Hasafele rózsaszinû, begye fehér; a szemen át a fül felé széles, fekete pászta. A fark középsõ tollai rozsdabarnák, a szélsõk tövükön fehérek. A tojóka melle halavány, hullámos rovott csíkokkal. Orra kampóska, a felsõ káva fogszerû kimetszéssel. Fészke leginkább bokrokban áll, fészekalja öt-hét tojás, világos földön finom, sötétes foltozattal, mely hol a tompább, hol a hegyesebb végen koszorúformára is tömörül.
Élete módja. A tövisszúró gébics leginkább az erdõszélek- és utmenti bokrosokat, ezek között kivált a galagonyásokat és kökényeseket szereti; de beveszi magát a kertekbe is. Többet öl, mint a mennyit elkölthet és ezért a fölös prédát tövisekre szurkálja, inkább «karóba húzza», hogy késõbb a mikor ismét megéhezik és friss préda szerzésére nem igen kedvezõ az idõ, a felpeczkelt fölösleghez fordúlhasson. Igy kerül a tövisre a tücsök, a kabócza, cserebogár, de - fájdalom! - a fészekbõl rabolt madárporonty is. Minthogy pedig a tövisszúró gébics tartja a kerületét, bizony kirabolja minden kis madárnak a fészkét.
Igy ki kell mondani reá a kertekben a szentencziát, hogy bizony ezt a csettegetõ farkcsóválót ki kell irtani. Legelõk szélén álló bokrosokban inkább közömbös madár, mert ott még az egérbe is belevághatja csõröcskéjét: de kertben káros, mert kiöli a legkedvesebb és leghasznosabb szárnyasokat: a poszátákat és hasonlókat.
Különben vándormadár, mely elég korán indúl õszkor és csak Szentgyörgy táján vetõdik vissza hozzánk. Kitünõ utánzó énekes, ki eltanúlja még a fülemüle dalát is s evvel megtéveszti az embert és a madarat.