Egyéb neve: keresztorrú madár, keresztcsõrû.
(Loxia curvirostra L.)
Leirás. A verébnél nagyobb, erõsebb. A vén hím hátafele vörös, a farcsík égõ szinû; hasafele vörös; szárnya, farka sötét olajbarna; a tojó hátafele szürke, farcsíkja zöldes sárga, hátaalja zöldesbe hajló. Feje «buksi», csõre felsõ kávája lefelé, alsó kávája fölfelé görbülõ, oldalt kihajló, éleshegyû; a csõr végei majd jobbról, majd balról keresztezõdõk s ez a keresztezõdés teszi ennek a madárnak egészen különálló sajátos jelentõségét. A keresztcsõrû vagy orrú madár fészekalja 3-5 tojás, mely szennyes, zöldesfehér alapon halaványan szeplõs. A fészek finom anyagból roppant magasan épül, még pedig kizárólag fenyveken és jól van eldugva; készül pedig télszakán, úgy hogy a költés java sokszor vizkeresztre esik. Ezért vastag és jól kipárnázott a fészek és az anyamadár szorgosan költ, hogy a meleget tarthassa.
Élete módja. A keresztorrú madár állandó is, kóborló is, mert tartózkodása, illetõleg vándorlása szorosan egybefüggõ a fenyõtoboz vagyis fenyõmag termésével, mely majdnem kizárólagos táplálékja; de rámegyen a bükk, a jávor, az égerfa, sõt még a szamárkenyér magvára is; de szedi a hernyóságot is. Csõre kitünõ morzsoló, kihámozó szerszám; de azért roppantúl pazarolja a magot s a melyik nem nyilik egy morzsantásra, azt elejti. Nemcsak csõrük formájával, hanem annálfogva is emlékeztetnek a délszaki publikán - közönségesen papagáj - madárra, hogy ügyesen kúsznak ágról-ágra és e végett nemcsak lábukat, hanem csõrüket is használják, éppen mint a papagájok. Különben eleven, sõt nyugtalan madarak, melyeknek van nótájuk is, a melyet az öreg német madártudós, Bechstein uram, így szedett betûre:
Hi-czeri-czeri-döng-döng-döng-hiszt-hiszt
Hedi-gip-gip-gip-gip-dhioja, dhioja
Gaga-gaga stb.
Ebbõl a Csernel István uram becsületes magyar füle csak annyit hallott, hogy nótájuk:
Gip-hip-gip; hivogatásuk: zok-zok.
Nálunk a Felföld fenyveseiben még elég akad.
