Egyéb neve: hontmadár, findzsa.
(Saxicola oenanthe L.)
Leirás. Fejebúbja, tarkója és háta szép hamuszürke, torka fehéres. Szemén át, a fültájon szélesedõ fekete pászta. Szárnya barnás fekete. Hasa fehéres, begyetája sárgás. A fark oldalsó tollai tövükön fehérek, végükön a középsõkkel együtt - ezek végig - feketék, mi a farkat nagyon tarkává teszi. Csõre árforma s mint a lába, barnás. A tojó és a fiatalok szerényebb szinezetüek. Fészkét nagyon rejtegeti és kõrakásokba, hasadékokba rakja, mindig azon mesterkedve, hogy valami fedje. Fészekalja öt, néha hét tojás, mely rendesen egyszinüen rézgálicz szinû.
Élete módja. A hantmadár nagyon ügyes és éber. Megválasztja területét, a melyhez aztán ragaszkodik. Szereti az ugarokat, a köves lankásokat, a turjánt, semlyéket, ha van rajta magasabb kupacz; szereti a legelõt és különösen kedveli, ha sok rajta a begyepesedett vakondturás, vagy népiesen hancsik, de hant is; innen a padár neve «hantmadár». A hantra vagy kõre szállva, folyton szemmel tartja belátható környezetét s a mint megpillantja prédáját, leginkább futva ott terem, bekapja s erre szárnyra kelve, más hantra vagy kõre telepedik. Megszállja az alacsonyabb karót is; de fára, ágra csak szükség esetén kap fel. Mivelhogy szereti a szabad helyet, ott az embernek azonnal fel is tünik, mert a mint szárnya szabadjára kerül, kiterjeszti a farkát, melynek fehér részei szinte megvillannak és feléje fordítják a vizsgálódó ember szemét. Igen hasznos madár, mely csupa rovarral él; õszkor különösen nagy pusztítója az oly kártékony káposztapille hernyóinak. Szerényke énekét nemcsak a kupaczokról, kövekrõl hallatja, hanem a szerelmi idõben toronymagasságra fölrepesve gyönyörködteti párját.
Még nem ritka.
