Egyéb neve: lappantyú, álmosfilkó, bagolyföcske, kecskeszopó, málonfekvõ.
(Caprimulgus europaeus L.)
Leirás. Rigó nagyságú, de hosszabb madár, melynek sok különös tulajdonsága van. Nagyon finom, lágytollú madár, tollazata, színezete pedig nagyon emlékeztet a baglyokéra, avval a különbséggel, hogy kevés benne a baglyok tollának a sárgasága s annál több a hamuszürke, sötétbarnán és elmosódva tarkálva. A fark két középsõ tolla szép szürke, feketés pontokkal és szakadozott rovásokkal. Feje nagy; szeme sötét és nagy, barna, az alkonyat sötétjében is látó szem. Csõre picziny, mögötte azonban roppant nagy, öblös száj nyilik, melyet felsõ széle felõl erõs sörték tesznek fogóssá. Lába kurta, gyenge. Fészke nincsen. Fészekalja két fehéres, sötétebben felhõzött és mintegy márványozott tojás, melyet az erdõben a puszta földre letojik és ott ki is költi.
Élete módja. A kecskefejõ, az alkonyat és késõ est madara. A mint a nap leáldozott és terjedni kezd a kora est homálya, a kecskefejõ elhagyja nappali tanyáját, mely vén fák ágain van, a melyeken hosszában telepedik meg, úgy, hogy színével mintegy beléolvad a kéreg szinébe; szárnyra kap és sajátságos imbolygó, de sebes röpüléssel neki iramodik a sikságnak, az erdõk tisztásainak vagy nyíltabb közeinek és mint a fecske, röptében kapkodja el az éjjel járó bogárságot, e között még a legnagyobb pilléket is.
Nagyöblû szájából és abból kigondolva, hogy a kecskefejõ járáskelésében sokszorosan ellátogat a marhaállások tájára, ott levágódik, ismét szárnyra kap és lappangva keresgélni látszik, ráfogja balgatag emberek hite, no meg egy kicsit babonája is, hogy azért jár a jószág körül, hogy elszopogassa a tejet. Pedig dehogy! Minden pásztorember és szemes gazda tudja, hogy a marhaállások hulladékjában nagyon megterem a bogárság és hogy ez alkonyatkor kel szárnyra, hogy nászt tartson; tudja ezt a kecskefejõ is és éppen ez a bogárság csábítja a jószág állásai felé.
Hasznos, védelemre érdemes, már elég ritka madár.
