Egyéb neve: gojzer, gujzer, ujtó, hujtó, pólicz, kúlicz,
szélkiáltó, hojsza, töcs, töcsmadár, teõs-teõs, tõcsér.
(Numenius arquatus L.)
Leirás. Varjú nagyságú. Csõre lefelé konyul, hosszú, kaszaalakú. Lába hosszú, gázolásra alkalmatos; nyaka hosszú. A madár szine a kendermagosra emlékeztet, csakhogy a foltok inkább hosszukások, itt-ott nyilasok; farka fehér, egy kicsit barnásan futtatott, minden tolla barna keresztrovásokkal. Szeme barna. Nálunk nem fészkel rendesen, mert inkább csak tavaszi és õszi vendégünk, de nem lehetetlen, hogy egy-két pár nálunk is tanyát üt és kikölti fiait. Északi hazájában az ingoványon fészkel; fészekalja négy nagyon körtealakú tojás, akkora, mint a házi kacsáé, különben olajzöldes földön sûrûn, sötéten szeplõs.
Élete módja. Nagy vándorlásain, a melyek földrészünk éjszaki tájaitól le a Nilus folyóig is terjednek, a mi közben nálunk mint vendég száll meg pihenõre, no meg etetés miatt, nagyon változtat élete módján, mert eltartózkodik a tenger sekély partjain, majd a sivatag szélén, majd folyók sziklás partján, nálunk pedig legelõn, nagy ugaron, szíkes térségeken, semlyékes helyeken. Mindenütt nagy pusztítást viszen végbe, különösen sáskákban, futóbogárban. Legkedvesebb eledele a prücsök, de bekapja a csigát és néha-néha a békát is. Ezért és mert nagy számmal járja és tisztogatja a mezõséget, nagy hasznára van az ember gazdaságának. Védelmezni nem is kell valami nagyon, mert még a túzoknál is vigyázóbb madár és vadász legyen, a ki, ha csak egyszer is, meglopja és puskavégre kapja. Az alföldi nép vadászai azonban még ravaszabbak a pólinál és kivárják alkalmatos helyein, odacsalják «maskarával» - kemenczében szárított madárral, melyet letûznek a tószélbe - és egy-kettõ mindég beszámol kaszás csõrével.
Szava messze hangzó «poli-póli-tüi». Pásztorok hite szerint, a mikor nagyon hangzik, szelet jósol.
