Egyéb neve nincsen.
(Grus grus L.)
Leirás. Hatalmas, czimeres madár, mely a magyar nemesség ármálisaiban nagyon sokszor van meg és õsi soron becses madara a magyarságnak. Az egész madár nemesen hamvas szürke; fejebúbján piros süvegfolt; feje különben fekete sörtetollakkal fedett; torka és a nyak felsõ-külsõ része fekete. A szárny evedzõtollai palaszínûek; a három utolsó - a test felõl - hosszú, hajlékony, sarlós és bokros, de a fölöttük lévõ fedõ tollak is sarló alakúak, belsõ zászlójuk fekete. Fészkét járhatatlan mocsarak legrejtettebb helyére, alacsonyan nem is építi, se nem szövi, hanem rakja; sohasem röpül feléje, hanem messzirõl, titkon lopakodva közelítgeti meg. Fészekalja két hatalmas olajos színû, sötétebben szeplõs tojás, mely akkora, mint az öreg lúdé. Kevés ember fér hozzá!
Élete módja. A daru szép röptû, gyönyörû mozgású, magas madár, mely egykoron telepesen fészkelt a magyar rétségekben, de a mióta azokat lecsapolták, sok, ha tíz fészek akad az országban. Azért tavaszkor és õszkor már csak vonúl kétágú rendbe sorakozva és búsan krúgatva hazánk fölött. De vannak helyek, a melyeken vándorlásai közben rendesen megpihen, meghál, hogy friss erõvel ismét csak tova szárnyalhasson. Azokban a régi idõkben, nem volt Magyarországon kúria, melynek udvarán nem akadt volna egy-egy szelidített daru, mely nagy komolyan, czímeres madárhoz illõ méltósággal állott a majorság között és néha, lábát váltogatva, fejét emelgetve, hátravagdosva, szárnyát verdesve tánczot is járt. Bokros tolla azokban a vármegyékben, a hol a daru megtanyázott, kedves ékessége volt a legény süvegének, a szebbjének borjú is volt az ára és legény számba sem ment az, a kinek süvegén nem lengette a szél a darutollat. Innen a Thaly nótája, mely így kezdõdik:
A süvegem darutollas virágos,
Félrevágva olyan szilaj betyáros.
Bezzeg manapság már jó a szürke gém foszlott, czímeresebb tolla is. Valamikor, a mikor a daru nálunk még telepesen fészkelt, ha belészabadúlt a vetésbe, különösen borsóba, kárt is tehetett. Ma már errõl kár még csak szólni is.
