A sárospataki főiskolai könyvtár története

Infrastrukturális feltételek

A könyvtár az 1959-es induláskor egy olvasóteremmel és 1 kutatószobával rendelkezett. 1972-ben lényeges változás történt, a könyvtárat felújították, kibővítették, immár 2 olvasóterem, 1 kölcsönző-katalógus terem, 1 könyvtárosi munkaszoba és két raktár szolgálta az olvasók megnövekedett igényeit, több mint 142 négyzetméteren, 40 olvasóhellyel.

1976-ban újabb fejlesztés történt. Az alapterület 194 négyzetméterre nőtt, ami 4 olvasótermet, 1 folyóirattárat, 1 zeneműtárat és egy raktárat jelent, az olvasói férőhelyek száma pedig 64-re nőtt. Emellett a hét tanszéken, a főigazgatói hivatalban, a gazdasági hivatalban és az Árvay József Gyakorló Általános Iskolában letéti könyvtár működött. Ez utóbbiak szakszerű működtetése azonban sok gondot okozott, ezért a tanszéki letétek 1990 körül fokozatosan megszűntek, állományuk visszakerült a "központi könyvtárba", a gyakorlóiskola pedig önálló könyvtárat hozott létre. A 90-es évek második felében újabb két olvasótermet sikerült szerezni, a raktárak egy része pedig a kollégiumban kapott előbb egy, majd két szobát. Ez nagyban megnehezítette a gyors könyvtári kiszolgálást.

2000-ben elkezdődött az új könyvári épület felhúzása a főépület régi szárnya és a tornaterem közötti parkban. A terv még a 80-as években készült, funkcionálisan nem a legszerencsésebb, de az újraterveztetésre, új terv készíttetésére nem volt anyagi forrás. Némi tervmódosítás után a kivitelezővel és a megrendelő Miskolci Egyetemmel (ekkor már ME Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar voltunk) történő hosszas egyeztetések után elkészült az új épület, és 2002. december 5-én felavatták az új könyvtárat. Az épület 3 szintes, alapterülete 900 négyzetméter, a raktárak a régi könyvtár helyiségeiben, illetve az efölött levő emeleti termekben vannak. Az olvasói helyek száma 135.

A könyvtárat lifttel is felszerelték, így a mozgáskorlátozottak számára átjárást biztosíthat a főépületbe.

Az első két szinten olvasótermek, audiovizuális terem, folyóiratolvasó várják az olvasókat, valamint a pedagógiai múzeum, ami tartalmazza a régi tankönyveket, jegyzeteket és a könyvtár legrégebbi könyveit, az Erdélyi János könyvgyűjteményt. Az audiovizuális teremben kapott helyett az 1608 db hanglemez ill. CD lemez, a 997 db videó kazetta, a 456 db hangkazetta, a 224 db CD-ROM, és a 44 db DVD. Folyamatban van a könyvtárnak adományozott hagyatékok feltárása, eddig 1606 könyvtári egység került nyilvántartásba, melyek szintén az első emeleten vannak elhelyezve.

A harmadik szinten kutatószobák és munkaszobák vannak, melyekből 2005-ben kettőt, valamint a tárgyalót és személyzeti pihenőt a Testnevelési Tanszék kapott meg.

Az informatikai fejlődésnek köszönhetően a könyvtári munka jelentősen átalakult az elmúlt évtizedekben. 1962-től Berecz József kiépítette a raktári és betűrendes cédulakatalógusokat, s elindult a(z ETO) szakkatalógus építése is. Távozásával (1968) ez a munka abbamaradt és szünetelt egészen 1976-ig, amikor ismét szakképzett könyvtáros került a könyvtár élére Martinák János személyében. A 80-as évek végére már majdnem befejeződött az állomány teljes feltárása a raktári, betűrendes és szakkatalógusokban, amikor jött a könyvtárgépesítés. 1995-ben bevezettük az Aleph integrált könyvtári rendszert, mely ma már szinte a teljes állományunkat mutatja. 1996-ban áttértünk az Aleph segítségével a gépi kölcsönzésre, 2005-től pedig a tananyagokat, tematikákat, tantárgyleírásokat is a rendszer segítségével, a "KURZUS" nevű adatbázisból kaphatják meg hallgatóink. A "régi" helyen 1997-től 1 tévé, 1 video lejátszó, 1 mini hifi és 1 számítógép állt az olvasók rendelkezésére, ez utóbbin a könyvtár katalógusában, később az interneten is kereshettek. Az új helyen az audiovizuális teremben 6 számítógép, 3 videó lejátszó, 3 mini hifi-torony várja az internetezni, filmet nézni, zenét hallgatni vágyókat. Az olvasótermekben 7 további számítógépen kereshetnek, dolgozhatnak az olvasók. Fénymásolási, nyomtatási és szkennelési lehetőség is adott a hallgatói munkák, tanítási segédletek elkészítéséhez.