20. A PIRIPIÓ.

Egyéb neve: gyurgyóka, török fecske, gyurgyalag, földi rigó, méhmadár, méhész.

(Merops apiaster L.)

KÁROS


20. A PIRIPIÓ.


Leirás. Rigó nagyságú, de karcsúbb madár; szine és egész megjelenése szerint mintha nem is a mi éghajlatunkból, hanem messze délszakról való volna, oly gyönyörû és csillogva ragyogó az õ szine és oly különös az õ formája. Begye aranysárga, melle, hasa gyönyörûen sötétzöld; homloka tövin fehér, aztán zöld; szemén át fekete pászta, nyakán, a mell felé, fekete kaláris; tarkója, dolmánya sötét fahéjszinû, a szélek felé világosodó, farka zöld, két középsõ tolla nyilszerûen kiálló; lába kurta, kuczorgásra alkalmatos, szeme kárminpiros, csõre hajlott és hegyes. Elég csodálatosnak tetszik, hogy ez a ragyogó madár méter hosszú csövet váj sánczokba, földes szakadékokba, melyeknek végében van a fészkelõ barlang; kevés mohára és egyéb növényzetre letojja a tojó öt, néha nyolcz majdnem golyóalakú tiszta fehér fényes tojását.

Élete módja. Ha fészkelésével a földhöz is van tapadva a piripió, egyébként a levegõég madara, mely repülése szerint akár versenyre kelhetne a fecskével. Verõfényes napokon a repülõ piripiónál szebb madarat már kivánni sem lehet és annál szebb, mert nagyon szeret csapatban röpdösni valamint hogy fészkeit is telepesen vájja a földbe. Hangja sivító, de néha tilinkószerû is. Tápláléka mindenféle röpülõ rovarság, különösen pedig annak fulánkos része; mindennémû darázs, poszméh, földi méh; de a gazdasághoz tartozó hasznos méh is.

Verõfényes idõben felkeresi a síkság gödrös helyeit, hol a földi méh sokaságban tanyázik és függögetve is lesi a kibúvókat. Ha darázsfészket tud meg, odatelepedik és nagy ügyességgel kapkodja el a ki- s beröpülõ darazsakat. Az esõs idõt nem szereti és ilyenkor a méhesek tájára telepedik, hogy mindenképpen méhekhez jusson: ez határozottan kártétel és nem tûrhetõ.

Õszre elvonúl és csak késõ tavaszszal tér vissza.

Hazánkban csak az ország délibb, tehát melegebb részeit lakja bõvebben és ez idõszerint még nem is ritka.

Previous PageNext Page