Egyéb neve: gyurgyóka, török fecske, gyurgyalag, földi rigó, méhmadár, méhész.
(Merops apiaster L.)
Leirás. Rigó nagyságú, de karcsúbb madár; szine és egész megjelenése szerint mintha nem is a mi éghajlatunkból, hanem messze délszakról való volna, oly gyönyörû és csillogva ragyogó az õ szine és oly különös az õ formája. Begye aranysárga, melle, hasa gyönyörûen sötétzöld; homloka tövin fehér, aztán zöld; szemén át fekete pászta, nyakán, a mell felé, fekete kaláris; tarkója, dolmánya sötét fahéjszinû, a szélek felé világosodó, farka zöld, két középsõ tolla nyilszerûen kiálló; lába kurta, kuczorgásra alkalmatos, szeme kárminpiros, csõre hajlott és hegyes. Elég csodálatosnak tetszik, hogy ez a ragyogó madár méter hosszú csövet váj sánczokba, földes szakadékokba, melyeknek végében van a fészkelõ barlang; kevés mohára és egyéb növényzetre letojja a tojó öt, néha nyolcz majdnem golyóalakú tiszta fehér fényes tojását.
Élete módja. Ha fészkelésével a földhöz is van tapadva a piripió, egyébként a levegõég madara, mely repülése szerint akár versenyre kelhetne a fecskével. Verõfényes napokon a repülõ piripiónál szebb madarat már kivánni sem lehet és annál szebb, mert nagyon szeret csapatban röpdösni valamint hogy fészkeit is telepesen vájja a földbe. Hangja sivító, de néha tilinkószerû is. Tápláléka mindenféle röpülõ rovarság, különösen pedig annak fulánkos része; mindennémû darázs, poszméh, földi méh; de a gazdasághoz tartozó hasznos méh is.
Verõfényes idõben felkeresi a síkság gödrös helyeit, hol a földi méh sokaságban tanyázik és függögetve is lesi a kibúvókat. Ha darázsfészket tud meg, odatelepedik és nagy ügyességgel kapkodja el a ki- s beröpülõ darazsakat. Az esõs idõt nem szereti és ilyenkor a méhesek tájára telepedik, hogy mindenképpen méhekhez jusson: ez határozottan kártétel és nem tûrhetõ.
Õszre elvonúl és csak késõ tavaszszal tér vissza.
Hazánkban csak az ország délibb, tehát melegebb részeit lakja bõvebben és ez idõszerint még nem is ritka.
