Egyéb neve: barátposzáta, papfülemüle.
(Sylvia atricapilla L.)
Leirás. Ez is nemes éneklõ madár. Dolmánya olajosszürke, alsó fele fehéres, fején s a szemig érve fekete kucsma, ezért barátka és papfülemüle. A tojó és a fiak fején a kucsma barna. Farka, szárnya barnás-fekete. Csõre finoman árforma, lába erõs. Szeme sötétbarna és eleven fényû. Fészke, mint bokorlakó madárhoz illik, mindig sûrû bokrosokban és közel a földhöz áll, készül pedig finom fûszálakból és gyökerekbõl, összeszõve rovarok fonadékával, néha szõrrel és mindég csak kevés tollal. Fészekalja öt-hat, alapszin szerint változó, majd barnás, vagy fehéres, vagy szürkés-olajos sötétebb pettyezéssel, néha irással is.
Élete módja. Szereti a bokros helyeket, kivált ha közben magasabb fák is belévegyülnek; de betelepedik kertekbe, sõt nagy városok terein az élõ sövényzetekbe és bokrosokba is, hol ugyancsak szorgalmaskodva szedi a bogárságnak minden csak képzelhetõ fajtáját, nagy hasznot hajtva evvel erdõnek, kertnek egyaránt. Példás és bensõ családi életet él és a kis hím, szerelme idején, ugyancsak hangos. Dala egyszerû, nem is közelíti a fülemüléét, nem csattogó, nem bánatos, nem zokogó; hanem kedves fütyörészés, akár valami víg gyerkõczé; fel is hangzik a bokornak majd errõl, majd arról az oldaláról és a figyelõ emberre vidámságot áraszt. Õszre kelve, a kis barátka belékóstol a bokrok termésébe, a különféle bogyóba is; rájár a bodzára, a vérfürtre, az ostorményre, a szederre, kertekben a ribizkére, a nélkül, hogy érezhetõ kárt tenne, vagy bár tehetne is, mert fõtápláléka mégis csak a bogárság.
Vidám dala miatt ezt is üldözi a madárfogók és kereskedõk kapzsisága. Kalitkáját rendesen zöld portékával vonják be, hogy bokorban higyje magát és ilyen csalódásban élve énekel, sõt eltanulja a nótát és rabtársainak énekét is.
Nem sok van.
