Egyéb neve: tomolygó, kárókatona, gõte.
(Phalacrocorax carbo L.)
Leirás. Lúd nagyságú erõs, fekete madár. Lábának mind a négy ujját úszó hártya köti össze. Csõre hosszú, töve erõs, a felsõ káva vége kampós, vágó; az alsó káva késalakú, villaágai között tágítható, kopasz bõrzsák. Farka ékalakú, tollai keskenyek és merevek. Szeme zöld. Nyáron torka és pofája fehér, a fej többi része fekete érczfényû; a torkon és a nyakon a tollazat sörényszerû. A dolmány földje érczszínû, minden toll fekete szegõvel, úgy hogy az egész pikkelyszerû. A tollas czupákon kifelé fehér folt. Tavaszrakelve nászruhája a nyakon sok fehér tollal vegyítve, a czupákon majdnem fehér gatya. Õszkor ezt a díszt elhányja s a torka is kifeketedik. Hajdanában nagy telepekben költött hazánkban, fészkei fákon állottak és állanak, akár a varjaké a varjútanyán; sokszor a varjukkal egy helyen is fészkelt. Fészke ágakból és rõzsébõl tákolt. Fészekalja három-négy hosszúkás, majdnem karcsú, zöldes tojás.
Élete módja. Elég jól repülõ és jól bukó vizimadár és jaj annak a halgazdaságnak, halászható tónak, a melybe a kárakatna beveszi magát. Három kiló hal egy napra szûkesen elég ennek a telhetetlen halfarkasnak!
Eledelét bukva szerzi, mert a víz alatti halászatnak elsõrendû mestere; lába hatalmas evedzõ, farka hatalmas timon, csõre horog is, kés is, zsákja és bárzsingja pedig nyúlik mint a jó kostök: nagy halat bir befogadni. Folyton falánk. Kinában, Japánban a kárakatnát szelidítik és halfogásra használják; elõbb azonban karikát tesznek a nyakára, hogy a halat le ne nyelhesse. A halász, rúd végén viszi a madarat a víz fölé, s ez, mihelyt halat érez, beveti magát a vizbe, elkapja a prédát és rákap az elébe tartott rúdra.
Mindenképpen irtani való madár.
