A Miskolcon 1949-ben induló egyetemi oktatás és ezzel együtt a harmadszor újraszerveződő könyvtár olvasószolgálati tevékenysége a belvárosi volt minorita gimnázium épületében kezdődött. A szolgáltatások színvonalát meghatározta, hogy a könyvtár ekkor egy tanteremben kapott helyet. Az állomány elhelyezésére később - már az egyetemi campus területén - különböző épületekben került sor ideiglenesen, legtovább az E/3 jelű diákotthon épületében, ahol az átmeneti kényszerelhelyezésből adódóan egyetlen teremben találta meg a látogató a kölcsönzőt, az olvasótermet, a raktárt és a munkahelyeket. A beérkező anyag célszerű elhelyezése ilyen körülmények között szinte megoldhatatlan problémát jelentett a könyvtárnak csakúgy, mint az olvasók, tanulni szándékozó látogatók számára a zavartalan olvasótermi környezet biztosítása. A mostoha elhelyezési körülmények mellé az első évtizedben személyzeti problémák és a könyvtár szervezetének kialakulatlansága társultak. A könyvtár vezetői kisszámú és szakmailag nem eléggé képzett személyzettel, kedvezőtlen körülmények között irányították a munkát. Az olvasószolgálati szempontok nem érvényesülhettek eléggé, a kezdetleges olvasótermi megoldások nem vonzották a hallgatókat.

Az első évtized forgalmi adatai elég alacsonyak voltak: 1953-ban a kölcsönzőben 7 026, az olvasóteremben 3 120 látogató volt; 1955-ben 1 604 beiratkozott olvasót tartottak nyilván, akik 19 643 alkalommal vették igénybe a könyvtárat.

A súlyos nehézségekkel küzdő könyvtár gondjait az 1959 nyarán Miskolcra kerülő soproni állomány mintegy 58 000 kötetnyi könyv- és folyóirat anyagának befogadása tovább növelte. Ekkor költözött át a könyvtár az egyetem akkori főépületének A/3 jelű részébe, tágasabb körülmények közé. A gyarapodó állomány elhelyezésének javulása, a könyvtár kibővülése hozzájárult az olvasószolgálati munka fellendüléséhez a következő években: megindult a könyvtárközi kölcsönzés, a bővülő létszámú és képzettebb könyvtárosok alkalmazása az olvasók és a kölcsönzések számának növekedését eredményezte.

A miskolci egyetemi könyvtár kialakításában döntő jelentőségű volt Uhlmann Aladár igazgatói tevékenysége (1952-1961). A nemzetközileg ismert és elismert szakember, aki jelentős elméleti munkát fejtett ki az Egyetemes Tizedes Osztályozás fejlesztésében, nagy szerepet vállalt a szerveződő új egyetem könyvtári struktúrájának kialakításában: a központi leltározás és feldolgozás, ebből következően a központi katalógus kialakításának megvalósításában, s a rendkívül nagy költségráfordítást igénylő külföldi folyóirat-beszerzés központosításában.

1961-ben a könyvtár élére Zsidai József személyében új, fiatal igazgató került, aki a könyvtár nagyarányú fejlesztését tűzte ki célul. Az intézmény korszerűsítésének irányvonalát a még ugyanebben az évben lezajló szakértői bizottsági vizsgálat eredménye határozta meg, amely 10 új státusz biztosítását, a könyvtáron belüli osztály- és csoportszervezet kialakítását valamint a szakmai és képzettségi színvonal emelését javasolta.

Ezt követően indult meg a könyvtár gyors és sokoldalú fejlődése. A főfoglalkozású dolgozók száma az 1960. évi 15-ről 63-ban 27-re emelkedett. Kialakult az osztályszervezet is: 1962-ben jött létre az olvasószolgálati és tudományos osztály 8, a gyarapítási és feldolgozó osztály 11 fővel, majd 1963-ban a különgyűjtemények osztálya 4 fővel. Az intézmény működését hosszú időn keresztül e szervezeti keretek határozták meg.

Mind felépítésében, mind személyi összetételében már a 60-as évek elején kialakult a mai intézmény alapja, s ez elmondható szolgáltatásainak gyorsan bővülő rendszeréről is.

Kiépült a tájékoztató szolgálat, a könyvtárközi kölcsönzés, megindult a fordító- és fotószolgálat is.

1964-ben az olvasójeggyel rendelkezők száma meghaladta a 2 800 főt. Az olvasóterem havi átlaglátogatottsága 4 200, egész évben 50 400 volt. A kölcsönzőből naponta átlag 120 olvasó fejenként három-négy könyvet kért.

A kölcsönzés és helyben olvasás mellett a könyvtárközi kölcsönzés volt a legelterjedtebb szolgáltatás, hiszen ezekben az években a könyvtárnak még nem volt olyan gazdag gyűjteménye, hogy minden olvasói igényt kielégíthessen. Évente körülbelül 400 könyvtárközi kölcsönzést bonyolítottak le.

A tájékoztatás feltételeinek és módszereinek kidolgozása Zircz Péter nevéhez fűződik. A kitűnően képzett könyvtáros több mint 6 évig volt az olvasószolgálat osztályvezetője, amely idő alatt a szolgálatot, a szolgáltatások kialakítását tekintette elsődleges feladatának. Olyan tájékoztatási területekkel foglalkozott, mint

- a katalógusok felülvizsgálata, alkalmassá tétele tájékoztatási célokra;
- napi referensz-szolgálat megszervezése, beindítása;
- szabadpolcos olvasóterem és segédkönyvtári állomány kialakítása;
- az egyetemi hallgatók információs ismeretei megalapozásának előkészítése;
- egyetemi oktatók szakirodalmi munkásságának nyilvántartásba vétele;
- a könyvtárközi kölcsönzés megerősítése.

Az olvasószolgálat egész történetén végigvonul a felhasználói oktatás, amely a 60-as évek második felében indult.

A Művelődésügyi Minisztérium 169/1966/M. K. 21. sz./MM rendelete alapján a könyvtár szervezésében fokozatosan kezdődött a szakirodalmi forrásismeretek oktatása. A kezdetben ötödévesek számára szervezett képzés a következő években az Egyetemi Tanács határozata értelmében átkerült a 3. évfolyamra. Az összesen 6 órás oktatás keretében a hallgatók betekintést nyertek az irodalmazás módszertanába és saját szakterületük konkrét forrásaiba. Az elsőként a Bányamérnöki Karon megvalósult képzést a későbbiekben mindhárom karon megkísérelte intézményes keretek között folytatni a könyvtár.

Az oktatáshoz az 1964-ben Zsidai József és munkatársai tollából megjelent kiadványt (Útmutató a bányászati szakirodalomhoz) használták.

Az állomány és a személyzet bővülése, a szolgáltatások körének növekedése egyre sürgetőbbé tette a könyvtár jobb elhelyezésének megoldását, az olvasói tér befogadóképességének növelését, a nyitvatartási idő meghosszabbítását.