Gyarapítási és Feldolgozó Osztály

6. Az osztály egyéb tevékenységei

Oktatás

Az 1990-es évektől a 2006/2007. tanév végéig az osztályról három-négy fő vett részt az Információismeret és könyvtárhasználat c. alternatív tárgy oktatásában és a hallgatók vizsgáztatásában.

2007/2008-as tanévtől a átdolgozott kifejezetten szaktájékoztatói munkára épített új tematika és az augusztus végén történt késedelmes megkeresés miatt (ez utóbbi időben lehetetlenné tette, hogy bekapcsolódhasson az osztály ebbe a munkába) jelenleg senki nem vesz részt az oktatásban.

A Könyvtár, Levéltár, Múzeum könyvállományának teljes körű állományellenőrzése

A 2004. évi leltározási ütemtervben szerepelt a KöLM könyvállományának teljes körű ellenőrzése, ez év márciusában kezdődött a könyvek állományellenőrzése és 2005. január 15-én készült el a jegyzőkönyv. Ezt követően 2005 őszére fejeződött be a leltárhiányok jegyzékre vétele, illetve a nyilvántartásokból való kivezetése. A leltár ideje alatt nem zárt be a könyvtár, végig biztosította szolgáltatásait.

A könyvtári személyzet, a humánerőforrás helyzete

Az 1960-ban kialakított káderpolitika egy évtizeddel később meghozta az eredményt. Közel 60 fő új dolgozót alkalmaztak az új épületben. A könyvtár szervezeti struktúrájában az osztályok között jó volt a munkamegosztás. 1980-ban már jelentkeztek munkaerő problémák, jó néhány szakember nyugállományba vonult. Az utánpótlás nehézségeit többek között az okozta, hogy az újonnan végzet könyvtárosok Budapesten maradtak. A könyvtáros szakmában az egyetemi képzés visszafogása volt érzékelhető. Általában rosszabbodott a könyvtárak bérhelyzete, a miskolci egyetem könyvtárosainak bérei elmaradtak az országos átlagtól.

Az 1990-es évek közepén erőteljes létszámleépítés történt, amelyet a munkafolyamatok gépesítése ellensúlyozott valamelyest. A 2000-es évek közepétől újabb leépülési hullám vette kezdetét, a nyugdíjba vonuló kollégák helyére új dolgozókat nem lehetett felvenni.

Az osztályon 2005. év januárjában 21 fő dolgozott, 2009-ben már csak 11 fő. Ennek ellenére újabb feladatokkal bővült az osztály tevékenységi köre, ugyanakkor megmaradtak a hagyományos könyvtári feladatok is. Egy-egy dolgozónak több féle feladata van, pl. adatbázis feltöltéseket is kell végezni, vagy pl. hosszú hónapokon át helyettesítettek a kollegák a kohász szakkönyvtárban. Betegségek is okoznak hiányzásokat, az osztály dolgozóinak átlagéletkora 46 év. Feltétlenül szükség lenne fiatal pályakezdők munkába állítására.

A jövő olykor aggasztónak tűnik, mert a hálózatoknál kihelyezett több százezres könyvállománnyal kapcsolatosan is gyarapítási, feldolgozói és selejtezési feladatokat kell elvégezni. Például 2009 őszén az egyetemen nagyarányú épület-felújítási munkálatok kezdődtek, ennek következtében több tanszéken költözködtek. Ennek apropójából a könyvtári állományok nagy részét selejtezték így közel 30 ezer kötet könyv és folyóirat selejtezését kellett megoldani rövid időn belül. A munkatársak számára folyamatosan biztosítottak a feladatok, naponta használják a számítástechnikai eszközöket adatbázisokat. Meg kell azonban jegyezni, hogy a könyvtári munkafolyamatok egy részét nem lehet gépesíteni azokat csak manuálisan lehet elvégezni, amely egyértelműen korlátozza a további létszámleépítést, pontosabban ellehetetlenülhet az osztály napi munkavégzése, ha további létszámcsökkentés lesz.