Számítástechnika, informatika a tájékoztatásban


Adatbázisok OTKA könyvtártámogató pályázatokkal és az EISZ keretében

Az ezredfordulón már olyan fontossá vált országosan az elektronikus adatbázisok beszerzése, hogy az Oktatási Minisztérium kezdeményezte az Elektronikus Információszolgáltatás (EISZ) fölállítását. De hamarosan kiderült, hogy az EISZ nem tud minden szükséges adatbázist beszerezni az akadémiai szféra részére. Márpedig a rendkívül drága, nagy nyugati cégek által szállított adatbázisok nélkülözhetetlenek a kutatáshoz. A magyar kutatóhelyeknek kevés a pénzük, ezért az EISZ egyes adatbázisait nemzeti konzorciumban lehet megszerezni - így használhatják sok helyen a drága rendszereket, például a Web of Science-t vagy a Science Directet.

Vannak azonban ún. szakadatbázisok, amelyek szintén nagyon fontosak, de például csak a kémikusok, a csillagászok, a képzőművészek vagy az irodalmárok használják őket. Ezeket szintén nem tudta megvásárolni egy-egy egyetemi könyvtár: több millió, több tízmillió forintba kerülnek, és állandóan nőtt az áruk. Ezért az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogram) elnöksége 1998-ban elhatározta, hogy Könyvtárpályázatot ír ki, kifejezetten adatbázisok beszerzésére. Az OTKA az adatbázisok előfizetését lehetővé tevő könyvtártámogatási pályázatait 1998-tól 2006-ig tartotta fenn. 2007-ben az OTKA-nál ez a pályázati lehetőség megszűnt, a szakadatbázisok is átkerültek az EISZ-hez.

2001-ben a könyvtár konzorciumot alapított és sikeresen vett részt első OTKA pályázatán. 2002-től 2007 évvel bezárólag tudta a változó létszámú, 5-8 tagú konzorciuma OTKA támogatással előfizetni a CSA (Cambridge Scientific Abstracts) Materials Science Collection adatbázisgyűjteményt, melynek legfontosabb adatbázisa a METADEX. 2008-ban és 2009-ben a könyvtár (egyetem) az előfizetéshez saját erőt vett igénybe.

A könyvtár által használt OTKA adatbázisok 2000 és 2008 között:

2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
CSA   X X X X X X
SpringerLink X X X X X X EISZ-ben
Econlit       X X X X
ACM Digital Library       X X X X
Geobase       X      
General Business File       X      
PCI (Periodical Contents Index)       X