Számítástechnika, informatika a tájékoztatásban


A Horizon könyvtári integrált rendszer - bevezetés 1992-1995

A jól kidolgozott könyvtári integrált rendszerek általában a következő öt nagy területre bontják fel a könyvtári munkát: beszerzés, katalogizálás, folyóiratkezelés, számítógépes katalógus, kölcsönzés.

A könyvtár integrált rendszerének bevezetése 4 évig tartott, 1992-től 1995-ig, a rendszer 1996 elején kezdett el ténylegesen működni a katalógus és OPAC modullal.

Ez a projekt is a CD-ROM hálózatoshoz hasonlóan három egyetem könyvtárának (az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem és a Miskolci Egyetem) együttműködésével indult, s talán ezért húzódott a bevezetés 4 éven át. Volt ugyan két kiválasztott projektvezető, de információkat hiányosan és ritkán kaptak a résztvevő könyvtárak. A projekt munkálatainak menetét nem lehetett ellenőrizni, sőt a könyvtáraknak betekintése is alig volt. A hosszadalmas bevezetés másik oka pedig az volt, hogy a szoftvert a kiválasztás és a megvásárlás után magyarosítani kellett: magyar képernyők, fordítás, ill. a cégnek a magyar ékezetek szerinti indexelést, rendezést meg kellett oldania.

1992-ben a kiválasztással kezdődtek meg az előkészületek. A könyvtári munkatársak szoftver bemutatókon vettek részt, elkészült egy tanulmány a könyvtárban keletkező adatokról és azok felhasználási folyamatairól. 1993-ban már konkrét lépések történtek. Gondos mérlegelés után az amerikai Dynix cég Marquis elnevezésű - melyet hamarosan Horizonra kereszteltek át - szoftvere mellett döntött a három egyetem 9 tagú bizottsága. A döntést egyrészt a legalacsonyabb ár, 137.000 US dollár, másrészt a szoftver és az alkalmazható hardver jellemzői befolyásolták (könnyen kezelhető grafikus felhasználói felület, UNIX operációs rendszer, stb.). A projekt két budapesti vezetője Szelle Béla az ELTE BTK Központi Könyvtár igazgatója és Daruházi László az ELTE Számítógép Hálózati Központ vezetője volt.

1994 júniusában a három egyetemről 8 személy látogatást tett a berlini Technische Fachhochschule könyvtárában, hogy lássanak egy gyakorlatban is működő Marquis rendszert. A tapasztalatok nagyon kedvezőek voltak.

Az előkészület évei alatt oktatás több ízben is folyt, hol a budapesti könyvtárakban (1993, 1994), hol Miskolcon (1995), melyen még a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár munkatársai is részt vettek, mert szó volt arról is, hogy Megyei Könyvtár ugyanezzel a rendszerrel fog dolgozni és közös katalógust készít a két könyvtár.

1995 nyarán elkészült egy konvertáló program, mely az adatbázisba bevitt, majd kiexportált rekordokat áttette szövegszerkesztőnek megfelelő formátumú rekordokba, melyeket nyomtatni, majd katalógus cédulára lehetett másolni. A könyvtár vezetősége ugyanis úgy döntött, hogy a bevezetés időszakában párhuzamos /számítógépes ill. hagyományos/ feldolgozás folyjék. Ez az időszak 4 évig tartott, míg 2000-től a cédulakatalógus építése végleg leállt.